Az erdő lakói

A meseösvényt záró állomáson a gyerekek szabadjára engedhetik fantáziájukat és az itt található forgatós játékon különböző fantázia-állatokat is teremthetnek. közben persze azt is megtudhatják, mivel táplálkozik az őz, a róka, az erdei egér és a karvaly.

Játssz velünk!

Mint ahogy a Ferenc-hegyi közös kalandunkon megtapasztalhattad, érdemes figyelmesen járni az erdőt, hiszen ezernyi különböző növényt és állatot figyelhetsz meg. Ezen a képen Mimó és Csipek a fák és bokrok közt bujkáló élőlényeket próbálják megszámolni. Neked mennyit sikerül megtalálni?

 

 

 

 

Ismerd meg a rejtözködő állatokat is!

 

Vörös róka

A vörös róka a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó. Gyakran költözik barlangokba és más természetes üregekbe, de romokba, omladékokba, kőrakásba is. Főleg éjjel, de csendes, elhagyatott helyeken fényes nappal is vadászik. Fő táplálékai az egerek és pockok, de megfogja a mezei és üregi nyulat is. Érdekesség: nagyon ritkán, de Magyarországon is előfordul teljesen fekete egyede, ezt a vadászati szaknyelv "szenes rókának" hívja, e furcsa szín megjelenéséért - csak úgy mint a fekete párducok esetében - bizonyos pigmentek a felelősek. (Forrás: Wikipédia)

Nézz meg róla egy videót!

Európai őz

Magyarország teljes területén előfordul. A bakokat kis agancsuk alapján egyértelműen fel lehet ismerni. A gidák gyerekruhája fehér és fekete foltokkal mintázott, bundájuk később világosvörös- barnás színűre változik. A sutának (nősténynek) a bakkal ellentétben nincs agancsa. Az őz elterjedési területének egészét tekintve mintegy 1000 növényfajt fogyaszt, de az északi területeken gombákkal, zuzmókkal is táplálkozik. Nyáron jellemzően magányosan, vagy kis családi csoportokban él, ősztől tavaszig ez egyedek azonban kisebb- nagyobb csapatokat formálnak. (Forrás: Wikipédia)

Nézz meg róla egy rövid videót!

Karvaly

Bokros, tisztásokkal tarkított erdőben, parkokban és ligetekben érzi jól magát. Egész felső része feketés hamuszürke, alsó része fehér alapon rozsdavörös hullámvonalakkal és rozsdaszínű szárnyvonalakkal mintázott. Nagy magasságból csap le madarakból álló zsákmányára, a hím a fekete rigó, a tojó az örvös galamb nagyságú állatokat tudja elejteni. Néha rágcsálókat is elkap. A kisebb madarak csapatban megtámadják, a nagyobb ragadozómadarak pedig néha zsákmányul ejtik. Általában előző évi helyétől nem messze építi fel faágakból álló fészkét, ritkás fenyvesekben. (Forrás: Wikipédia)

Nézd meg, hogyan fürdőzik!

 

Erdei egér

Az erdei egér a házi egérnél valamivel nagyobb rágcsáló. Hosszúkás testéhez viszonylag hosszú farok tartozik. Szőrzete hátán szürkésbarna, hasán fehér színű. Hátsó lábai hosszabbak mint a mellsők, ezért futás közben ugrálva halad. Gyakran szimatolnak felemelkedve, hátsó lábukon állva. Bár elég gyakori rágcsáló, ritkán lehet megpillantani, mert nagyon félénk, éjszakai állat. A nappalt üregében tölti, csak alkonyatkor indul táplálékot keresni. Föld alatti járatrendszerben lakik, melynek két kijárata van. Itt találhatók éléskamrái, melyekben nagy mennyiségű eleséget raktároz télire. Elsősorban magvakkal, mogyoróval, makkal, bogyókkal, gyümölcsökkel és rügyekkel táplálkozik. (Forrás: Wikipédia)

Nézd meg, milyen a föld alatti éléskamrája!

 

További állomások

A képek forrása: Vörös róka, Európai őz, Karvaly, Erdei egér