Bemutattuk az új mesekönyvet

Bejegyzés időpontja: 2018-10-17
Helyszín: Sas-hegyi Látogatóközpont

Szombaton sok-sok programmal vártunk benneteket a Sas-hegyen. Délelőtt Cincér Kázmérral járhattátok be Meseösvényünket és közben Potyka béka tavát is újra és újra megtisztítottát a gyerekek a sok hulladéktól, amiket ráadásul a megfelelő szelektívhulladékgyűjtő dobozba is be kellett dobni. Nem volt egyszerű a feladat, de végül senki pecsétgyűjtője nem maradt szív-pecsét nélkül. Délután pedig újabb csapat gyereket avathatott a Természet Őre hősévl Cincér Kázmér a tudományos kalandokkal teli Öko-Mesekuckó foglalkozás végén. Azonban a fő szám még mindig hátra volt! Hiszen ekkor kezdődött a könyvbemutató. A beszélgetésen kiderült, hogyan született a mese és hány ember kotnyeleskedett bele a történetbe, valamint az is, hogy mennyire volt nehéz újrarajzolni az öko-hősök környezetét, sőt, azt is megtudtuk, hogy Both Gabinak melyik a kedvenc része és rajza. Akinek már sikerült beszereznie az új könyvet, az maga is kiválaszthatja a kedvenc részét!
 

Vissza hírekhez