Mimó és Csipek meghódította az óvónőket

Bejegyzés időpontja: 2011-04-01

Örömmel jelenthetjük, hogy ezen a héten megtartottuk az első két képzést. Március 28-án Győrben, március 29-én pedig Miskolcra látogattunk el. Az Együtt-tanulás (link a projektleíráshoz) során rengeteg pozitív élményt gyűjtöttünk! Ez elmondható az óvónőkről is, akik rendkívül aktívan vettek részt a feladatokban.

A két helyszínen összesen ötvenhárom óvónővel találkoztunk, akiket környezettudatos ismeretekkel és módszertani fogásokkal vérteztünk fel. A foglalkozás során kiderült, hogy a pedagógusok igen érdeklődnek a környezeti nevelés iránt, így a képzés valóban hasznukra válik. A legnagyobb tetszést a körükben a Bábos ládikó (link a Bábos ládikóhoz) és különösen a bábfigurák váltották ki. Az óvónők megerősítették azt is, hogy a bábelőadás mint eszköz nagyon jó választás, a bábok karakterei pedig kimondottan szerethetőek.

Az Együtt-tanuláson az óvónők legkreatívabb feladata az volt, amikor környezettudatos meséket kellett kitalálniuk. A meséken maguk az óvónők is jót mulattak, így a foglalkozás nemcsak hasznos volt, hanem jó hangulatban is telt. A mesékből válogatást fogunk közölni a honlapon (link), a képzésen készült képek pedig hamarosan felkerülnek a közösségi oldalainkra!

Vissza hírekhez