Hírek

Mimó és Csipek a Vizivárosi oviban járt

2011-04-19

Kora reggeli indulással, zimankós reggelen érkeztünk el a székesfehérvári Vizivárosi óvoda épülete elé. Neubauer Erika már a megérkezésünk előtt felkészítette a csoportvezetőket a feladataikra. Ez sokat segített abban, hogy mire a 124 óvodás megérkezett, minden pontosan a helyén volt. A gyerekek örömmel fogadták új barátaikat, együtt dúdolták Kupaccsal a jól…

Elindult Mimó és Csipek óvodai körútja

2011-04-18

Hétfőn, április 18-án elindult az Európalánta óvodai rendezvénysorozata. Áprilisban és májusban a program Egerbe, Győrbe, Miskolcra, Veszprémbe és Székesfehérvárra látogat el, 1500 kisgyerekhez juttatva el a környezettudatosság üzenetét. A sikeres Együtt-tanulások után az Egyesület csapata nekivág az ország óvodáinak, hogy a gyereknek is bemutassa Mimót, Csipeket és társaikat. Az óvodai…

Elsőként a pozsonyi ovisok ismerték meg Mimót és Csipeket

2011-04-18

Már napok óta izgatottan készülődött a csapat a rendezvénysorozat nyitóelőadására, amelyet a Székesfehérvári Pozsonyi Óvodában tartottunk, ahol igazi baráti fogadtatásban volt részünk. Baloghné Ica csapatával együtt kerestük meg, és alakítottuk ki a reggeli előadás és a délelőtti foglalkozások helyszíneit. Mivel már kora reggel gyönyörű időnk volt, két foglalkozás is az…

Sikeresen zártuk az Együtt-tanulásokat

2011-04-06

A hét elején Veszprémben és Egerben megtartottuk az utolsó Együtt-tanulási alkalmainkat is. Mind a négy városban nagy sikernek örvendett a projekt, a részt vevő óvónők mostantól még nagyobb tudással és kreatívabb módszerekkel oktathatják a környezettudatos életmód alapjait. Ugyanúgy mint Miskolcon és Győrben, a két utolsó helyszínen is nagy örömmel fogadták…

Mimó és Csipek meghódította az óvónőket

2011-04-01

Örömmel jelenthetjük, hogy ezen a héten megtartottuk az első két képzést. Március 28-án Győrben, március 29-én pedig Miskolcra látogattunk el. Az Együtt-tanulás (link a projektleíráshoz) során rengeteg pozitív élményt gyűjtöttünk! Ez elmondható az óvónőkről is, akik rendkívül aktívan vettek részt a feladatokban. A két helyszínen összesen ötvenhárom óvónővel találkoztunk, akiket…

Ezen a héten startol az Együtt-tanulás

2011-03-27

Az Európalánta Egyesület rendezvénysorozatának kiemelkedő eseménye az Együtt-tanulás, melynek során az óvónők a környezettudatos életmód átadásának módszereit sajátíthatják el. A fenntarthatóság üzenetének átadása óvodáskorban igen hatékony, hiszen ebben a korban nagyon fogékonyak a gyerekek. A környezettudatos nevelésben ezért nagy szerepet játszanak a pedagógusok, akiknek viszont kevés lehetőségük van a megfelelő…

Első 1 2 3 18 19 20 21 22 23 Következő Utolsó